Bárd Miklós

Végeztem

Végeztem... Mi az ami hátra van még?
Elgondolom: ha lóra kapnék,
Ballagva szótlan, kantárt megeresztve -
Már alkonyatig nyomom veszne.

Léptetve lassan húznék, mint az árnyék,
Csak Isten tudná, merre járnék.
Az útas, aki rám köszöntne némán,
Utánam nézne hosszan, mélán.

S úgy látná, mintha távolodva tőle,
A ló, a lovas egyre nőne,
S az alkony égre rőten odavetve,
Egy suhanással éjbe veszne.

Én meg csak mennék szónak meg sem állva,
A nappalból az éjszakába -
Ahogy felültem, többé le se szállnék,
Tova huzódnám, mint az árnyék.

Hirek jönnének: itt is, ott is láttak,
Ő maga bús, a lova fáradt.
S a legutolsó rólam itt a földön
Azt hírlené: már vissza sem jön.

Lehajtott fővel, kantárt odavetve,
Mind beljebb tart egy rengetegbe,
Lova csüggedten lépdel az avarba,
És rajt a lovas meg van halva.