Emőd Tamás

Rab prédikátorok éneke

Lenn menydörög a vizek orgonája,
Tajtékba fúl a bősz hullámtorok -
De lapátolnak dideregve-fázva
Gályarab hetven prédikátorok.
Pozsony alatt láncát ötszáz cipelte,
Gályarab hetven: mikor ideért
- Ütött az óra - álmos, öreg este
Hetven dacos pap rabruhát cserélt!

Napverte arcuk izma meg se rándul,
Nagyritka szó: "Testvér, egy korty vizet!"
Víg élc ha csattan: "Van viz a Dunán túl" -
Robotra kész a serkenő ideg;
Ostorszíj pattog: "Dologra, pogányok!"
Sok szem felvillan, sáppadt tűzben ég,
De enyhül a vád, elpihen az átok,
Pár agg mordul csak: "Megbocsát az ég..."

Éjfél körül fölrezzen egyik-másik:
"Hallod?... hogy sir a havasok felett...
...ezüstbillentyüs tárogató játszik..."
Szivük megdobban, könypatak pereg -
Nagy, néma gyöngyök sokbarázdás arcon,
Mint őszi harmat hideg szél után...
Hetven legény vért hullatott a harcon,
Nem búvó könnyüt bús daróczruhán.

Mint vészmadár, inog a rongy vitorla.
Időtlen úton, késő éjfelen,
Piros vércseppel, vándordaru-tollal
Levél iródik a födélzeten:
"Nehéz rabságban mind elpusztul itt lenn,
Haja hófehér már, de a lelke bátor...
Erős vára maradt a hatalmas Isten!
Anno ezerhétszáz. -

Hetven prédikátor."