Kis lány búja
Öntsed, öntsed könyjeid, oh,
Bús szemem!
Nincs olly bánat a világon,
Mint nekem.
Volt egy kedves kis madarkám,
Oh, de szép!
Mult tavasszal fogta még a
Csalfa lép.
Szárnya tarka, lába piros,
Mint a meggy,
Sárga orra, és alatta
Barna begy.
Pallócskáin játszadozva
Szökdécselt,
Zöld rostélyi közt gyügyögve
Énekelt.
Énekelve monda nékem
Jó reggelt,
Tenyeremből csipdesődve
Eddegelt.
Ah, s e kedves kis madarka
Meghala;
Pedig nékem több barátom
Nem vala.
Két orczámat sűrü könnyem
Áztatja;
Most tudom csak: millyen a szív
Bánatja?
Nem kell nékem a játék; mert
Búsulok;
Nem kell étel, álom; mert én
Meghalok.
Rád ruházom bubarongyim,
Kis halott!
Virágtáblám közepében
Lesz sírod.
A virágok szebbjeit le-
Szaggatom;
S koszorúba sírod föli
Aggatom.
Testem lészen gödrödön a
Sírhalom;
Mert az élet nékem immár
Únalom.
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!