Szerző
Szemere Miklós

Szemere Miklós

költő, műfordító, ügyvéd és politikus

1802. június 17. — 1881. augusztus 20.

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 958 alkalommal nézték meg.
Az oldalra felkerült: 2014. március 31.

Megosztás

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Szemere Miklós

Emmi

Én is vesztettem már - kit magános órán
Megsirassak lelkem egész fájdalmával,
Össze forrott szívem - e sötét világnak
Egy kis porszemével - egy uj sírhalmával.

Élet és sír között van megosztva szívem,
Mint magános tölgy a puszta közepében.
A milyen magasra nyúlik fel a légbe,
Ép oly mélyen fészkel a föld kebelében.

Sötét hollók jönnek sötét hollók szállnak,
Le is törnék sulyok alatt a fa-lombja. -
Ha virágos gyepen játszó gyermekeimnek
Felrebbentésökre nem terjedne gondja. -

Meghajlik a lomb, a hollók felrepülnek,
De sötét mezökről ott marad az árnyék, -
Át villan keblemen az örök egy percze...
Mégis mégis mintha övig földben járnék.

Korán elhunyt leányomhoz

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!