Darmay Viktor

Köd borult...

Köd borult az őszi tájra,
Búsan hallgat a madárka;
S mely ott virul messze, távol -
Álmodik egy szebb hazáról.

Álmaimban már amott száll,
Tengereknél, délpartoknál,
Hol új tavasz lombja várja,
Új pataknak csörge árja.

Új szerelem, új boldogság,
Hajnal keltén üde rózsák;
Új remények édes álma,
Édes álom dallá válva.

Annyi más és annyi szebb még,
Múlt tavaszról boldog emlék;
Mi tartja hát, hogy ne szálljon?
Hervadó lomb... hideg tájon...

S lám a madár mégse repül,
Száraz ágon hallgatva ül,
Az a kicsiny fészek - vagy mi -,
Azt nem tudja úgy elhagyni.