Szívlázadás
Oh hölgy ha látnál szivem bánatában,
Ki láttál hogy milly tisztán szereték:
Mint aljasult szűm megvetett szerelme,
S miattad én mi mélyen süllyedék!
Ki hallgatag néztem szemeid egébe,
S néznék belé egy örök élten át:
Mint űzöm el fecsegve, szórakozva,
Az éj nyugalmát, munka nappalát.
Ki csak szerelmet, égi üdvet ittam,
Nézvén angyalarczod tekintetét:
Mint kell hogy ezt feledjem, elmerítnem
Borral a mult édes emlékzetét.
Ki elvonám fillérimet magamtul,
Hogy néked nyujthassak ajándokot:
Mint szórom el most durva szenvedélylyel
Kártyán azt, mit még a sors meghagyott.
S ki tégedet illetni nem merészle
A képzeletnek égi álmain:
Mint nyugszik az most kétségbe esetten,
Szánandó hölgyek undor-karjain!...
S így hölgy ha látnál szívem bánatában,
Tán megszánnád az ekként szenvedőt!
És aljasult szerelme fájdalmában,
Megismernéd tán a hű szeretőt!
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!