Szerző
Pongrácz Lajos

Pongrácz Lajos

császári és királyi kamarás, megyei alispán és költő

1815. február 14. — 1899. augusztus 10.

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 687 alkalommal nézték meg.
Az oldalra felkerült: 2014. március 10.

Megosztás

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Pongrácz Lajos

Egy hely viszonlátásakor

Viszonláttam mult életem
Azon kin-éd helyét,
Hol e szív feltalálta volt
Poklát és édenét.

Havok, évek lefolytanak,
Le szívem árjai,
S itt még is visszatértenek
Egy élet álmai.

Láttam nehány perczek alatt
Én ujra kéjt, reményt,
Remény után kínt, kétkedést,
S ezernyi érzeményt.

S hol vele zenge egykoron
Édes-kinos dalom:
Akként mosolyga ott felém
Öröm, vagy fájdalom.

Ott áll, hol állt oh istenem!
A ház, hol ő lakott,
Mellyben láttam ragyogni őt,
Mint égi csillagot.

A ház előtt még ott a kert,
És túl a rétvirány,
Hol andalgott együtt velem
Napok hűs alkonyán.

Oh a mosolygó hegy, virány,
Léptem még ismerik,
S a kis patak mégis dagadt...
Még könnyim érezik!

E szív is ott még mindenütt
Hű szerelemre lel,
Minden: fű, kő, ösvény, virány,
Szerelmet még lehel.

De ah csak ő, s csak ő maga,
Az élő változott!
Lakára nem, e szívre hát
Borút mért hozhatott?

S mért - szendergvén a szenvedély -
E szív ismét lobog?
S e helytt miként e dalban is
A' hűtlenért dobog?

Oh a szív legnagyobb titok,
Kivált hahogy szeret,
S tanok között nagy tudomány:
Emberszív-ismeret.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom