Dsida Jenő

Hallgatás

Én hallgatok,
mert legjobban fáj mégis csak a csend
és én őrülten szeretem, ha fáj.

Mit mondanék?
Már elmondtam, hogy nincsen mit kacagnom
és ha sírok, az mindenkit zavar.

Üres a dóm,
sötét üvegén nincs fehér sugár
s halott harangja mereven sajog.

És vége van,
s a nagy csendből csak néha kel a sóhaj:
be jó, kinek még van mit mondani!