Szerző
Ábrányi Emil

Ábrányi Emil

költő, műfordító, újságíró

1851. január 1. — 1920. május 20.

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 9005 alkalommal nézték meg.
Az oldalra felkerült: 2008. augusztus 21.

Megosztás

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (10)

Ábrányi Emil

A legkedvesebbnek.

Annyi szirma nincsen a virágnak,
Annyi gyöngye nincsen a világnak,
Mint ahányszor nevedet megáldom,
Viruló virágom,
Édes birodalmam, ragyogó világom!

Emberek közt elhagyatva álltam,
Egy nyájas szót, annyit sem találtam;
Kezet akkor nyujtottál te nékem,
Drága kedvességem,
Szép, magányos csillag gyászos, komor égen!

És azóta hű társam te voltál,
Dús lelkeddel én hozzám hajoltál,
Életemnek hajnalává lettél;
Szépet szebbé tettél,
Örömöt fokoztál, rosszat elfeledtél.

Csak nálad van hűség, állandóság,
Te nemes szív, te igazi jóság!
Ó de könnyü irgalmasnak lenned,
Mást is jóvá tenned,
Hiszen egy őrangyal lakozik te benned!

Szíved csak az én szivemre vágyott,
És az volt az összes hiuságod,
Hogy megőrizd boldog pillantásom, -
Hogy a mindig máson
Rágódó irigység: mosolyogni lásson!

Nem tudnálak meghálálni téged,
Hogyha folyvást áldanám hűséged,
Hogyha versem csak terólad szólna,
Csak téged dalolna,
Minden kicsi percem egy imádság volna!

1893.

Ábrányi Emil aláírása

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!