Réthy László

Nőm halálakor.

Beteg volt szegény, - nagy keservek
Ütöttek házunkon tanyát:
A lelkem sírt, ha vigasztaltam
A hervadó, szelíd anyát.

Két pici gyermekünk napestig
Játszadozott a kis lakásban:
Nem értették, hogy falaink közt
Mily mérhetetlen bánat van?

Aztán meghalt és ott állottam
A sírnál, csüggedten, letörve;
S a kisebbik gyermekem kérdé:
- Mért teszik a mamát gödörbe?

- Hazajöttünk és nehány hétig
A "mamát" emlegették még:
- Hogy egy szép aranyos kocsin
Messze, egy kertbe elvitték...

Aztán rokonokhoz jutottak
S szépen nőttek a gyermekek:
És a kedves uj környezetben
Egészen otthonossá lettek.

Egyszer hallottam egyiktől, hogy
"Tuli mama" vigyáz miránk:
- De ugye apus, egyszer régen
Volt nekünk egy másik mamánk?