Péczeli József

Róka, farkas

Egy éh róka mindent kurdászván az útban,
Még azt is megnézte, nincs-é tyúk a kútban?
Hol a teleholdat meglátván, sohajtott,
Hogy kerek s fejér volt, úgy nézte mint sajtot.
Két vedres volt a kút, ült az eggyikére,
Így bocsátá magát a kút fenekére.
Látván hogy amire éhes nyála folya,
Az egy múló árnyék, nem sajt, nem gomolya:
Akkor kezdett félni, s kivált szégyenlette,
Eszét e dologban, hogy így félretette.
A kijövetelről midőn gondolkozott,
Egy farkast a kútra a szerencse hozott,
Ki mond néki: Sógor jól vagy ott felteszem!
Úgy van; mond a róka, jöszte sajtot eszem,
De már itt kell hagynom, mert a hasam tele,
Oly nagy, hogy hatan is jóllakhatnánk vele,
De miként menjek le, hogy megtöltsem bélem,
Lemenésed módját kérlek közöld vélem.
Annál nincsen könnyebb, mond a róka erre,
Bocsátkozz le mint én, ülj fel a vederre.
Így teve a farkas, a rókát felhúzta,
De a vizet maga haldokolva úszta.
Mondd ekkor a róka: hé én is úgy tettem,
A feljövés módját eszembe nem vettem,
Jól jártam, hogy idejöttél szerencsére,
S kivált hogy nem néztél a dolog végére.
Róka vagyok esmérsz, tudod természetem,
Mással jól nem tészek, csalok ha tehetem.
Látod mint hibáznak sokszor a bölcs agyok,
Jöjj ki koma mint tudsz, már én kívül vagyok.

Dolgában az ember keveset hibázna,
Ha mig hozzá nem fog, mindent jól megrázna.