A rabköltő
Volnék, mint sas, szabad
Uratlan bérceken,
Fellengő szárnyakon
Röpűlne énekem.
Magas dalt zengenék
Emelni lelkeket,
Szavam betöltené
A földet és eget.
Zengnék polgári rényt,
Szabadságot, hazát;
Elővarázslanám
Rómát és Graeciát.
A nagy Demosthenest
S elméje ostromát,
A halvány Cassiust,
Brutus véres hadát.
Zengnék győzelmeket,
Dicsőséges halált,
Nándornak bajnokát,
S fiát a nagy királyt.
És annyi gyász időt,
És annyi zivatart,
Melyeknek ostroma
Elveszté a magyart.
S ah rólad is, te új
Világ félistene,
Washington, énekem
Föllengve zengene.
Lefesteném, mi bölcs
Elvekre alkotád
Túl messze tengeren
Ama boldog hazát,
Hová e vérező
Kebel sohajtozik,
Hol emberkény helyett
Törvény uralkodik.
De én nem szállhatok,
Leláncolt rabmadár,
Kit korlátok közé
Önkény hatalma zár.
Zengnek csak bút, panaszt,
Nehéz gyötrelmimet,
Míg börtönöm kinyíl,
Vagy kínom eltemet.
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!