Kis János

A músákhoz

Kegyes Músák, a kit ti megkedveltetek,
S bölcsőjétől fogva féltve neveltetek,
Nem csalja azt a kincs Indus tengerére,
Sem fényes udvarok sikamló jegére.

Ő, kinek szebb laurus várja dicső fejét,
Nem járja nagy névért dühös Mars mezejét,
Hol a bajnok ezer tövisek közt fárad,
Míg rokoni vére keze által árad.

Boldog bölcs az, a ki örűl csendességben.
Meg vannak számlálva napjaink az égben,
S felírva, hány vidít okos nyájassággal,
S hány gyötör bennünket esztelen aggsággal.

Én nyögjek, mint Harpax, örök járom alatt,
S ne enyhítsen soha egy jó ízű falat,
Csak azért, hogy mint ő, halmozzak kincseket,
Mellyek meggyilkolják a szép érzéseket?

Nem; elrejtett ércek, másnak maradjatok!
Engem, kegyes Músák, ti boldogítsatok;
Véletek vígadjak barátság karjában,
A legszebb lelkeknek szép Pantheonjában!