urattila kedvenc versei
Már mozdulatlanul lapult az indián,
de izgalom szaladt még sziszegve fönt a fán
s a szél forgatta még a puskaporszagot.
Mindennek adom tudtára,
Hogy az asszony gonosz pára.
Leejtettem és megtapostam
pedig Valakitől kaptam Magát,
de véletlen volt,
s nem akarattal történt -
Ugye kis virág, megbocsát?
Ó óriási kéj szabad varázsa!
Lelkem szabad, mint egy bitang ladik,
bordáimat a hab törése rázza,
a víz felém hullámokat hajít.
Ha játszanak a gyermekek, órákig készülődnek,
rakosgatnak, tanácskoznak, majd hirtelenül
végeszakad az egésznek. Nincs ennek közepe...
Elloptam egy arcot valahonnan.
Honnan?... Honnan?...
Én már azt nem tudom.
Szélnek bocsájtottam
A régi szerelmet,
Új nem virágzott ki
Az "egy" "régi" helyett.
Orgonafa viritása,
Hogy a könnyem más ne lássa,
Orgona fa alatt ejtem,
Fehér virágába rejtem.
Két karodban ringatózom
csöndesen.
Két karomban ringatózol
csöndesen.
Ne hidd, hogy a világ ma boldog,
mert a piacon pár nevet.
Sötétbe bújnak a borongók,
és ott keresnek menhelyet.
Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.
Én hallgatok,
mert legjobban fáj mégis csak a csend
és én őrülten szeretem, ha fáj.
Az ajtó kaccan egyet, hogy belép,
topogni kezd a sok virágcserép
s hajában egy kis álmos szőke folt
csipogva szól, mint egy riadt veréb.