szhemi kedvenc versei
Gyerek nincs olyan ájtatos,
mint én, ha gyónni kezdek.
S a nyárban nem pirulnak úgy
a dús szőlőgerezdek...
Felragyog az esti csillag szelid fényben,
Kedves ragyogását elmerengve nézem.
Szende sugarain lelkem buzgó vágya
Menny felé siet, a csillagok honába.
Csak egy tavaszunk van, egyetlen egy
és nincs, nincsen egynél több nyarunk.
Rám köszöntik a poharat,
Nem tudom, hogy mi van benne...
Mindegy nekem akármi van,
Ide vele a kezembe!
...És szólt egy úr, aki csak ritkán viccel,
Bár jelenleg igazságügyminiszter.
Mindig gyilkolnak valahol,
lehunyt pilláju völgy
ölén, fürkésző ormokon,
akárhol, s vígaszul
hiába mondod, messzi az!
Csonttá fagy az, akit szeretnek:
Minden csöpp vér, mely hull miatta,
Belekeményül jégbe, fagyba.
Bor, te dús örömelixír,
Bor, te táltos rőt pogány,
Csók az Élet ajakán,
Kedvesemnek várva vitt hír.
Ki tudja, egyszer megriad a tél,
És akkor utat száraszt még a szél.
Selyem kendő, selyem kötény, selyem szoknya,
Nem vagyok én az ilyenhez hozzászokva;
Nem vagyok én bíró lánya, nincsen módom,
Csak úgy járok, csak úgy élek árva módon.
Rengő csoda Tenger!
Fonjad körül bánó dalaiddal
Élet után vágyó lelkemet.
Elült a zivatar,
Mérgét kiöntötte,
Megtépte az erdőt
S elszállt más vidékre.
Sorsának kusza selyemgombolyagját
Gyöngédtelenül markolták a párkák...
Ég-kék szemedben köny sem csillogott,
Midőn búcsúra nyújtott kis kezed
Utolszor vontam égő ajakamhoz
S könyezve mondám: "Ég legyen veled!"...
Én napraforgó mozdulatlan állok,
Leszegett fővel, kertem közepén,
De ti, napok, fénylőek, égetőek:
Forduljatok felém!