noleszk kedvenc versei
Mikor elszunnyadtam,
Eszembe forogtál,
Mikor felvirradtam,
Eszembe jutottál.
Nem értik azt meg, csak a suttogók,
Hogy mi az édes, az igazi csók.
Nincs abba' jog, nincs akarat, se szándék,
Nem csere az, de kölcsönös ajándék,
Szüli a perc váratlan, hirtelen,
Midőn egy szikra gyujt két födelen,
Édes a csók, ha alszik kedvesed
S mit önként adna, lopva elveszed...
Csak ne mosolyognál
Rám oly édesen,
Hogy szerethetnélek
Szívben csöndesen.
Oly halkan ver a szívem, mint az álom,
Csak nézem, hogy huny napra nap,
Üdvösségünk percétől minden perccel
Mind távolabb esünk, mind távolabb.
Te édes gyermek!
Szemedben a könnyek,
Mint harmatcseppek,
Fényesen ragyognak,
Szép homlokodra
Sötét felhők jönnek,
Mély árnyat adva
Drága bánatodnak.
Midőn csalatva álnokúl,
Vérző szived beteg
És benne vívnak égetőn
A sebzett érzetek...
Száll a lélek égmagasan,
Míg a test ólomnehéz,
Fényesen int az le onnan,
Ezt nem kormányozza ész.
Meghalunk. Oh, a földi élet nem több,
Csak elsuhanó, röpke pillanat.
Tudod mi fáj nekem
Testvér? Dehogy tudod.
Bár senki sem jutott
Lelkem lelkéhez Nálad közelebb.
Haza? Hová???
Hová indul ez a vonat?
Hol van még otthonom?
Hol vár egy meleg hangulat?
Lelkemet, e nagy tévesztőt,
Téveszteni ha szabad,
Most örömmel elbocsátnám,
Mint egy finom, nyomot-vesztett,
Drága agarat.
Isten hozzátok szép, erdős hegyek!
Már nemsokára én is elmegyek,
S többé viszont nem láttok!
Amíg ti rüggyel lesztek majd tele:
Hervadtan hullok pihenőmre le.
Hegyek, isten hozzátok!
Te vagy mostan életemnek
Egész láthatára,
Tőled jő az én világom
Éje, napsugára.
Mondhatlan kín tép néha-néha
S a féktelen vágy elragad -
Szeretnélek keblemre vonni,
Csókolni hosszan ajkadat.
Régen láttam tündérszép orcádat,
Rég hallottam beszédes kis szádat!
Mégis mintha csak most fogtam volna
Tarkabarka pillangót veled...
Pajkos lelkem hozzád repül vissza
S átéli az elmúlt perceket!