lepke25 kedvenc versei
Mikor téged látlak, mindig azt gondolom;
nem vagyok én ébren, csak szépet álmodom.
Az én szerelmem nem viharzó tenger,
Nem hajtja szenvedély.
Az én szerelmem nyugodt tónak képe
Oly csöndes, tiszta, mély.
Azt mondod: egy őrangyalt ád az Isten
Minden vándornak, aki célra tör;
E kegyes angyal védi minden léptét,
És rejti híven minden vész elől.
Kis leány az utca-sarkon,
Ibolyáid megveszem,
S valamennyit, valamennyit
Egy kis sírra ráteszem.
Te kis virág, kit ő tépett le nékem,
Már haldokolsz s leejted szirmodat.
Ha virág lehetnék,
Nefelejccsé válnék:
Zöld mezőben minduntalan
Az utadba állnék.
Bár napról napra látom
Hogy mennyi szenvedés
Öl, rombol a világon
S a boldog mily kevés;
Bár győz a jóval szemben
Az aljas, a hamis,
S e véres küzdelemben
Tántorgok magam is...
A zúgolódás, gúny, harag
Rég halva már szivemben.
Egy szóval sem panaszkodám
A kis Jézuska ellen.
Ne vedd zokon, szerelmem,
Ha lelkem, mely tied
Egész a sírig, olykor
Körödből elsiet.
Kedves, nézd! A sáppadó lomb
Sorra mind alá-pereg...
Elsárgultak a mezők, mint
A haldokló emberek.
Már megtanultam nem beszélni,
egy ágyba hálni a közönnyel,
dermedten, élet nélkül élni,
nevetni két szemembe könnyel.
Nem tart örökké semmi, mulandó lét ez itt;
Mi boldogítna tartón, tán nem is létezik.
Gyermekké tettél. Hiába növesztett
harminc csikorgó télen át a kín.
Nem tudok járni s nem ülhetek veszteg.
Hozzád vonszolnak, löknek tagjaim.
A temető zugában
Vetettek neki ágyat,
A többiektől távol...
Talán hogy nyomorából
Ne vessen rájuk árnyat!