jade1023 kedvenc versei
Szüretre kész szőllőnél lelkesebb szád,
kedvesem, elment játszani hajaddal
a sóhajtó szél, mely mellembe hált -
s aszúlombnál zörgőbb mosoly a számon.
Keblemre tűzlek ismét drága jelvény,
Szivemnek rég alvó szerelmese.
Ki a nagy éjben úgy tüntél elém föl,
Miként egy álom, mint tündérmese.
Látod!
boldog csókjaink öröme
harsog a fák közt és
árnyékkal áldja
testünket a táj! hallod...
Az én szerelmem nem viharzó tenger,
Nem hajtja szenvedély.
Az én szerelmem nyugodt tónak képe
Oly csöndes, tiszta, mély.
Előttünk már hamvassá vált az út,
És árnyak teste zuhant át a parkon,
De még finom, halk sugárkoszorút
Font hajad sötét lombjába az alkony...
Egyszer csak egy éjszaka mozdul a fal,
beleharsog a szívbe a csönd s a jaj kirepül.
Alszik a szív és alszik a szívben az aggodalom,
alszik a pókháló közelében a légy a falon;
csönd van a házban, az éber egér se kapargál,
alszik a kert, a faág, a fatörzsben a harkály...
Piciny szájából úgy bugyog elő
a lassu sírás,
mint szikla mélyéből a friss patak.
Óh ez nem fájdalom már,
hanem egy napsütötte tiszta csermely,
melyben halak úszkálnak,
apró ezüst halak.
Futó sorból rontva kidőlten,
Nem is vagyok talán már,
Nem is lehetek az Időben.
Ama tündöklő, hosszu fényvonal,
Amit a hold a mély tengerre vet,
Az út az égbe, nézd, hogyan ragyog
A nagy, rejtelmes tengervíz felett.
Tenger, tenger, hát ilyen is tudsz lenni:
Ily halottcsendes, halotthalavány?
Utolsó szentség fényes kenete,
Örök olaja csöppent rád talán?
Fázó pálmák alatt olvasok
Egy levelet, egy nagy levelet:
Kék lapra írták éles tollal
Gonosz szelek, bőjti szelek.
Tengerparti temetőben
Sziklába vájt sír ölén
Itt szeretném átaludni
Örök álmaimat én.
Az ég legyen tivéletek,
Üllői-úti fák.
Borítsa lombos fejetek
szagos, virágos fergeteg,
ezer fehér virág.