horvathzsoka kedvenc versei
Gyűlölök, szeretek:
Illyen csoda hogy lehetek?
Nem szeretem, nem gyülölöm,
Nem keresem, nem kerűlöm,
De mégis
Nála nélkül nem lehetek...
Nem vagyok én nap, se hold,
Vagyok egy kis csillag,
Mely a sok millió közt
Szemérmesen ballag.
Mikor itt vagy a szobában
mintha teles-tele volna
rózsával és liliommal,
s körülöttünk zene szólna.
Áldj meg, ha itthagysz, áldj akkor is,
Ha rossz voltam.
A környéken harmonika
koronként könnyel kornyikál,
autó fut el, port ráncigál.
Ez még nem a bucsústrófa,
Ez még nem a hattyúdalom,
Van még a szivembe nóta,
Van még benne, van fájdalom.
Öregszünk, öregszünk, öregszünk
Most tán állnánk meg,
Nem cél, nem pálya:
Ez a világ leghülyébb
Komédiája,
Jaj; öregszünk, öregszünk, öregszünk.
A' rózsakor' virúlt tavaszán
Ha kétesek reményeink,
'S a' dőre lelkek' zajlatától
Sülyednek romba terveink...
Neved kimondtam s köröttünk a kert
sötétebb lett és illatosabb;
a jázmin, amit szakitottál,
fehérebb, csillagosabb.
Ha valahol társaságban
Rajtam egy kis vidámság van,
Csak rád kell gondolnom ottan,
Hogy mindjárt elszomorodjam.
Mért nem tud a patak szólni,
A holott én sokszor járok;
Oh mért nem tudnak beszélni
A hegyek, völgyek, virágok.