horvathzsoka kedvenc versei
Mi sugárzik gyémánt szemed
Tündér világából?
Mi kiált szerelmes szíved
Szűz dobogásából?
Szeretlek-e? Mit kérdezed?
Hisz lángoló érzésemet
Szememből is kinézheted.
Kifelé az évnek a szekere rudja,
Pályáját a nap is csak robotban futja,
Csak azért jő fel, hogy a gondját kivesse,
Ahol a reggel van, ott a dél, az este.
Néma éj van. Alszik a rab
Békén, csendesen.
Alszol te is édes hazád
Keblén, nemzetem!
A sok ábrándból, képzelgésből
Csak te maradtál meg nekem,
Minden tetszelgő ábrándoknál
Igazabb jóm, egyetlenem.
Behunyt szememnek barna kárpitjára
Akarom vagy se: járva, állva, fekve
Csak téged fest a látások ecsetje.
A jászolban fázott ám a
Kis Jézuska lábacskája,
De azok a jó tehenek
Meleg párát fújtak rája.
Mikor a hervadt falevél
Lehull, bágyadtan, szótlanul:
Lelkemben első tavaszom
Egész világa felujul.
Rózsás ajkaidon mámoros élet él,
munkás két kezeden nyílik a friss tavasz,
hajlós-szál derekad - nincs fakadóbb virág!
Hűs és drága zafír szemed.
Ugy áldjon meg isten neved napján,
Hogy beérhesd vele minden órán.
Egy sajka lejt magánosan
A néma tó felett,
Messzünnen által-hallani
Lapátütéseket.
Én csak adtam, adtam, adtam
S akik kaptak, egyre kaptak,
Mért dühöngnek énmiattam?
Szép vagy, mert szépnek látlak.
Vihar csak engem tépett.
Hamvas, mosolyos képed
Marad örök rózsásnak.
Bukdosik a lelkem,
Mint szamár a jégen:
Meghanyatlott
Az én büszkeségem.