gm83 kedvenc versei
Nem! nem!... ennek hinni kell
Ha ez is csal, ez a homlok,
Megtagadom az ég-boltot
Fényes csillagezrivel.
Amit szivedbe rejtesz,
szemednek tárd ki azt;
amit szemeddel sejtesz,
sziveddel várd ki azt.
Hogy a mi lelkünk szépítő tükör,
Egymást szépítjük meg:
Az meglehet.
Szeretem a téli éjszakákat,
A síri csendet, a havat.
Tél volt. Fehér, szomorú éjjel,
Amikor szivem rád akadt.
Tele van a kert virággal,
Vígan csattog a madárdal,
Itt is, ott is rózsa int...
Az ő testét s az enyémet is,
Óh, tavasznak sokfajta nedve,
Száguldjátok be vetekedve.
A rét szereti-e
Jobban hűs patakját,
Vagy patak a rétet,
Melynek életet ad?
Nem is lenne azután szó
Galamb búgásáról,
Rózsa nyilasáról:
Ha egymásé lennénk mi...
Istenem, add, hogy ne ítéljek -
Mit tudom én, honnan ered,
Micsoda mélységből a vétek,
Az enyém és a másoké,
Az egyesé, a népeké.
Istenem, add, hogy ne ítéljek.
Mesebeli kis királyhoz
Betévedt egy kis leány,
Hogy az éppen ozsonázott
Tulipános udvarán.
Már nem fáj más,
Csak az fáj mindíg jobban,
Hogy égő sebeim
Olyan világtól-idegen sebek,
És a szívem más szenvedők szívével
Nem egy ütemre dobban.
Ha most, mikor oly érthetetlenül nehéz a szívem:
Valaki jönne és karonfogna szépen, szelíden -
Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,
Elrévedezni némely szavadon,
Mint alkonyég felhőjén, mely ragyog
És rajta túl derengő csillagok.
Először sírsz.
Azután átkozódsz.
Aztán imádkozol.
Aztán megfeszíted
Körömszakadtig maradék-erőd.