francishsmn kedvenc versei
Te, ez olyan jó, - ez a matató
hallgató, szomorú játék,
éjjeli játék szomorú szivvel
és szemekkel, magamellé
szeliden, hosszan odaejtett...
Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépett
s követték társai, az ittas tengerészek,
szagos szél támadt és lábához hullt egy fészek...
Egy zászlót lengetett a szél
az épület magas oromján.
Felhőtlen volt az őszi ég
és tiszta kék vizében
ott hánykolódott a zászló mogorván.
Ez a tégla sötétebb, mint a másik.
Ez a dudva legyőzi ott a társát.
Fénylő ajkadon bujdokoló nap
a mosolyod; szelíden süt rám és meleg.
Eldobtam egy gyufát, s legott
Hetyke lobogásba fogott,
Lábhegyre állt a kis nyulánk,
Hegyes sipkájú sárga láng,
Vígat nyújtózott, furcsa törpe,
Izgett-mozgott, előre, körbe,
Lengett, táncolt, a zöldbe mart,
Nyilván pompás tűzvészt akart...
Isten hozzátok szép, erdős hegyek!
Már nemsokára én is elmegyek,
S többé viszont nem láttok!
Amíg ti rüggyel lesztek majd tele:
Hervadtan hullok pihenőmre le.
Hegyek, isten hozzátok!
Uram, háboruból jövök én,
Mindennek vége, vége:
Békíts ki Magaddal s magammal,
Hiszen Te vagy a Béke.
Kora reggel óta csöndben heverek én,
balról a diófa, jobbról kiterítve
háborút ujságol a vérszagú ujság.
Keresztülsüt a nap a dió levelén,
erős ere látszik. Öreg fa ez itt, de
kemény hóna alatt meglebben egy új ág.
Járjatok be minden földet,
Melyet isten megteremtett,
S nem akadtok bizonyára
A magyar nemzet párjára.
Lángok lobognak és kihunynak lassan s mindörökre
katonák lelke száll most a fényes délkörökre;
egyforma lelkek! ó, mindegy, hogy ez, vagy az ki volt, mi volt,
mig itt a hőség hajlong, amott a fagy sikolt;
a hánykódó hajók ágyúinál honvágytól részeg
és sárga félelemtől rókázó tengerészek!
Magányos sír a keskeny, elhagyott
Völgyben, keresztje ferde már, veszendő,
De gyapjas hó a vállát - enyhe kendő -
Szelíden védi, s rojtul ráfagyott...
Olyan vagy, mint egy suttogó faág,
ha rámhajolsz,
s rejtelmes ízü vagy,
olyan vagy, mint a mák...
A hold az égen fehér fényben áll.
Falomb nem mozdul. Alszik a madár.