V.R.K.Tekla kedvenc versei
Annyi szirma nincsen a virágnak,
Annyi gyöngye nincsen a világnak,
Mint ahányszor nevedet megáldom,
Viruló virágom,
Édes birodalmam, ragyogó világom!
Ne vedd zokon, szerelmem,
Ha lelkem, mely tied
Egész a sírig, olykor
Körödből elsiet.
Már megtanultam nem beszélni,
egy ágyba hálni a közönnyel,
dermedten, élet nélkül élni,
nevetni két szemembe könnyel.
Fordulj be csöndesen s feledd el, ami bántott,
A kaján arcokat, a keserű világot!
Ne nézzetek rám borzalommal,
ha meghalok:
az a halott a koporsóban
nem én vagyok.
Csak hamu az, elomló televény.
A láng eltünt. A láng, - az voltam én.
Fáradtságom adom az esti árnynak,
Színeimet vissza a szivárványnak.
Mosolygó bölcs, ősz doktorunk: Idő,
Mi áldjuk balzsamosztó, lágy kezed,
Te tudod: az örök seb mese csak,
Egy seb ha nyílik, a másik heged,
Mosolygó bölcs, ősz doktorunk: Idő,
A perced ír, az órád irgalom,
Az éveid csupa szent sebkötések,
Vezess, vezess, mi követünk vakon.
Mosolygott mindig. Mélabús mosoly,
Melyben sugár s könny lágyan összefoly.
Sok szépet fog adni a Halál.
Az Élet kissé szűken mérte.
Eladom, amit a Halál ad,
Ki ad többet érte?
Sétálok néha lenn a Dunaparton.
Égő szivarom néma számba tartom.