Mira_Thafyn

Azt kérdezed, ki vagyok?

Egy lóbolond, életvidám, fiatal lánnyal állsz szemben, aki szabadidejét többek között írással tölti.
Nevem Finta Mária Anna. Születtem 1995 decemberében. Sohasem jelent még meg könyvem, bár régi vágyam. Talán egyszer sikerül is megvalósítanom.
Körülbelül hatéves korom óta vannak komoly szándékaim az írással, bár (és ezt most úgysem hiszi el senki) már korábban is pötyögtem be a gépbe kisebb történeteket Malmilról, Milmalról és Hahókáról, három plüss malacomról. Ezek a történetek azonban jórészt aputól származtak, én csak emlékezetből leírtam, kicsit talán ki is színesítettem őket. Természetesen ezt nem nevezném igazán irodalomnak, mint ahogy még most sem vagyok IGAZÁN nagy író. Ki tudja, talán nem is leszek.
A nagy áttörést mégsem a számítógép hozta, hanem a kézírás: Laci malacék történeteit hűségesen őrzi valamelyik fiók mélyén két-három A5-ös vonalas füzet. Laci malacék éveken át kísért, eredetileg emlékszem, tízkötetesre terveztem, amiből aztán három is alig lett... Itt vették át a stafétabotot a MACSKÁK: egy sziámi macskalány, Viktória története, amibe magam is belebonyolódtam a végére, olyan kacifántos lett (nem vagyok a vázlatírás nagy híve, őszintén szólva), majd jött az Egységben az erő (általános iskolai történet macskákra értelmezve).

Végül rászántam magam egy nagy lépésre: emberekről kezdtem írni, tizenkét évesen. A Győzelem mindenek felett és ennek folytatása, a Pénz mindenek felett egy lóbolond tinédzserlány illetve fiatalasszony kalandjait örökítik meg, a divatnak megfelelően angol-amerikai nevekkel. Néhány évre rá következett a Falusi történet (amely eredetileg A természet lánya címet viselte. Egyik rosszabb, mint a másik, nem?). Ez kb. 98 oldalas lett és borzalmas, annyira szégyelltem, hogy három évig feküdt az egyik szekrényem mélyén eldugva.
Ezután lépett be az életembe Roche Deborah - olyannyira, hogy azóta nem is írtam más nagy terjedelműt, illetve próbálkozom: készül a Suttogó.

Egyébként mostanában kacsintgatok a novellák, egypercesek és versek felé - talán mégsem a nagyregény az én igazi műfajom?