Janker kedvenc versei
Rossz a világ? Légy jó tehát magad!
Üres a lét? Adj tartalmat neki!
Mint vagy Palócz? Cserháti tartományodban
ritkúle már az ostoba?
Illő keresztényhez,
A templomba menni.
Letérdelni s szépen
Áhitatos lenni.
Hogy hazámat ne szeressem,
A bitorlót meg ne vessem:
Hatalom nem teheti!
Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.
Bár napról napra látom
Hogy mennyi szenvedés
Öl, rombol a világon
S a boldog mily kevés;
Bár győz a jóval szemben
Az aljas, a hamis,
S e véres küzdelemben
Tántorgok magam is...
Láttalak a multkor,
Mosolyogva néztél,
Éppen úgy, mint akkor,
Mikor megigéztél.
Mátyás királynak három restjei
Helyes mondás: a rest csak földnek terhe, -
Szép példát ád erről egy hajdani rege.
Mátyás király, mint tréfán kapdosó,
Mulatságból hizlalt egy házban három restet.
Ne várd, hogy a föld meghasadjon
És tűz nyelje el Sodomát.
A mindennap kicsiny csodái
Nagyobb és titkosabb csodák.
Óh, voltak egykor vad és barbár idők,
Mondják mosolyogva simán a Tettetők;
"Csupa boldogság mostan az életünk."
Igaz, Tettetők, nektek, de nem nekünk!
Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,
de gondold jól meg,
szalmazsákomra fektetlek, porral sóhajt a zizegő szalma.
A kancsóba friss vizet hozok be néked,
cipődet, mielőtt elmégy, letörlöm,
itt nem zavar bennünket senki,
görnyedvén ruhánkat nyugodtan foltozhatod.
Nem egy húron pendülünk, uraim, nem!
Hogy' üljek egy asztalhoz véletek,
Kik azt sem tudjátok, hogy árva népem
Milyen nyomorult és milyen beteg.
Minden mulandó ezen a világon:
A csillag, mely az éjben fenn lobog,
A pezsgő élet napsugáros tájon
Percig örül csak, csak percig ragyog.
A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni,
akarsz-e mindig, mindig játszani,
akarsz-e együtt a sötétbe menni,
gyerekszívvel fontosnak látszani,
nagykomolyan az asztalfőre ülni,
borból-vízből mértékkel tölteni,
gyöngyöt dobálni, semminek örülni,
sóhajtva rossz ruhákat ölteni?
Beállt az éj, s szememre nem
Száll enyhe fátyola,
Nyilt ablakomra dőlve ki
Eszmélek tétova.