FaDRe kedvenc versei
Szél csapta égi rózsabokromat.
Kerengve száll a fonnyadt alkonyat.
Elröpültél már, szeretett ifjúság!
Eljön a sok baj, és jő a sok aggság.
Holott náddal ringat,
holott csobogással,
kékellő derűvel,
tavi csókolással.
Egy spanyol földmives sirverse
Franco tábornok besorolt ádáz katonának,
nem szöktem meg, mert féltem, agyonlövet úgy.
Csak az olvassa versemet,
ki ismer engem és szeret,
mivel a semmiben hajóz
s hogy mi lesz, tudja, mint a jós...
Lidi nénémnek öccse itt,
Batu khán pesti rokona,
kenyéren élte éveit
s nem volt azúrkék paplana...
Ha lelked, logikád,
mint patak köveken
csevegve folyik át
dolgokon egeken -
Ha elmentél,
Okod volt rá s minden tettnél
Mondottál egy jónagyobbat:
A Halált.
Hogyan volt, azt már nem tudom.
De mégis csak megláttam egyszer,
Bámultam rája nagy szemekkel.
Már régen volt, csak ezt tudom.
Az őszutói barna alkonyat
Halkan piheg a pelyhező havon.
Sebtében eddig irtam;
Két hóra nem kevés;
Most, ím, erőt vesz rajtam
A régi csüggedés.
A gyenge szűz, a patyolat
már utánozza hajadat;
barna, barna,
mintha gyászolni akarna.
Örökre látlak szépség-verte szemmel
- Ó bús szemem, ki szépeket szeretsz! -
Rád bámul hű szemem vak értelemmel,
Mindig Reád és bárhová mehetsz...