Debora kedvenc versei
Nem akartál meghallgatni
míg a fényes nap sütött
most már látod meghallgathatsz
mert leszállt a sűrű köd.
Mond-meg, kérlek, nyájas Lyánka,
meg-indulé Te szived,
midőn sirva szorongattya
kezedet szerelmesed?
Ó magyar vérbül eredett Menyecske!
Czinkosod' karjánn, ki urad' fejére
szarvakat raggat, hova mégy mosolygva
olly sietéssel?
Eggy lyánka, vagy menyecske
kell Papagénónak.
Csak illyen gerliczécske
tehetne boldognak.
Ammint barna szemöldökit
Dámonnak, Gliczerám! vagy deli termetét
átilletve magasztalod,
jaj! hogy duzmad epém! hogy löki véremet
a' szív! Meghalványodik
töstént arczolatom, háborodott eszem
elhágy; nedvesedik szemem,
's gördűlő könyeim, bárha tagadgyam is...
Villámháritók vannak palotádra kitűzve:
Bizton nézed azért isteni kéz nyilait.
Fényképész úr, e kép nem jó,
bár az arca ugyanaz:
így is bájos angyalfej ez,
de hideg, mint a viasz.
A cica szép kis fehér állat,
de boszant engem szűntelen.
Én csupa illem vagyok nálad:
ő rád ugrik, a szemtelen.
Hagygy-fel, ó bús szivem! az aggódással!
Nints haszna! nem gondol ohajtásiddal.
Ki-zárt szerelméből, 's meg-szegvén hitét
el-adta szivét.
Mint vagy Palócz? Cserháti tartományodban
ritkúle már az ostoba?
Esküszöm tenéked, Laura!
esküszöm, hogy nem szeretlek.
A' szűzeknek esküvési,
a' véneknek táncz-szökési...
Szedgyük a' rózsát, valahol pirúlni
láttyuk útunkban, szeretett Barátném!
Tegnap engem' Kedvesemmel
kettetskén a' zöld ligetben
andalogni lelt Anyám.