Biusss kedvenc versei
Keserű életem sötét éjjelében
Tündöklő csillagom
Csupán te vagy nékem.
Kelj föl rab-ágyad kőpárnáiról,
Beteg, megzsibbadt gondolat!
Együtt vagyunk ismét,
Mint régmúlt napokban,
Szeretlek, mint akkor, -
Ki tudja, - tán jobban?
Ó óriási kéj szabad varázsa!
Lelkem szabad, mint egy bitang ladik,
bordáimat a hab törése rázza,
a víz felém hullámokat hajít.
Mit szeretek?... Ezt sokszor kérdem magamtól.
A kék eget?... A múló napokat?...
Hogy mért csak így:
Ne kérdezzétek;
Én így álmodom,
Én így érzek.
Add nekem a te szemeidet,
Hogy vénülő arcomba ássam,
Hogy én magam pompásnak lássam.
Gyerekké tudnék lenni újra!
Játsznánk a földre lecsucsúlva.
Egy félig csókolt csóknak a tüze
Lángol elébünk.
Hideg az este. Néha szaladunk,
Sírva szaladunk
S oda nem érünk.
Nincsen apám, se anyám,
se istenem, se hazám,
se bölcsőm, se szemfedőm,
se csókom, se szeretőm.
Tüzes, sajgó seb vagyok, égek,
Kínoz a fény és kínoz a harmat,
Téged akarlak, eljöttem érted,
Több kínra vágyom: téged akarlak.
Valahol egy bús sóhaj szállt el
S most lelkemen pihen,
Valahol kacagás csendült most
S mosolyog a szivem.
Az álom
A természetnek legszebb adománya.
Megnyílik ekkor vágyink tartománya.
Mit nem lelünk meg ébren a világon.