BertaBarbara kedvenc versei
Ó te jó vagy, mert szerettél,
mert csókoltál és öleltél.
Ó te jó vagy, mert az ajkad,
mihelyt kértem, odaadtad.
Kertben valánk én és te! és felettünk
Terülni láttuk hársak lombjait,
És én alattok látám teljesülve,
Ifjú szerelmem égi álmait...
Mondod: az ég... és felnézel az égre
És mondanád: borongós vagy derült -
Már látom szívem, amint elterült
Az utcasárba, a lábad elébe.
Túlsokat álmodtam, álmodtam rólad.
Túlsokat néztem a távolba várva.
Itt tartlak most a karomba zárva
És nem vagy közelebb.
Emlékszel még az augusztusi égbolt
Tüzeire? - a cirpelő mezőn
Álltunk, s szemednek mélyén elveszőn
Csillant egy csillagtestvér fény... be szép volt!
Itt a bucsúperc: válok. - Nem szabad!
Leomlok, a világ kereng velem!
E szenvedés, e szörnyü kín alatt
Hogy nem repedsz meg, égő kebelem?
Te voltál királyném,
Uralkodtál rajtam.
Karomat, szivemet
Teneked áldoztam.
Kívűl a fagy,
Belűl a tűz -
Kinom de nagy!
Siromba űz.
Egymást szeretnünk nem szabad,
De egymást nem szeretnünk nem lehet.
Váljunk el! - ez volt végszavad,
Te majd felejtesz, én is felejtselek.
A sárkányfejű szigonyos kályhát
befűtöm. Dél van. Fütyörészek.
Meleg lesz, csöndes, buggyanó meleg
ez a bolond boszorkányfészek.
Amennyi kínt mi átszenvedtünk, ketten...
Ó, édesem, nézd, milyen gyönge lettem!
Éneklem a tavaszt, a fényt,
Bimbózó ifjú zöld reményt,
Szerelmes szívem sóhaját
S csitítgatom szegényt,
Nekem nyilik minden berek
- A vérem játékos gyerek -
S a Nap elém hajol
És rám kacag, milyen ravasz...
Friss daloló szerelemmel elődbe
Vonszolom ifju szivem s kacagok -
Öltsd a karomba, hej, öltsd a karod,
S hagyd a kezed a kezembe örökre.
Oly sok zavart okoztál - kedvesebben
bánsz legjobb barátommal, mint velem.
Gyermekké tettél. Hiába növesztett
harminc csikorgó télen át a kín.
Nem tudok járni s nem ülhetek veszteg.
Hozzád vonszolnak, löknek tagjaim.