Zigány Árpád versei az állatokrólköltő, író, újságíró és műfordító |
Apró ruczák, kis libák
a patakra járnak,
Mert a sárban bogarat,
gilisztát találnak...
- Bari, bari, bárányka,
füvet szedtünk néked:
Gyönge füvel, virággal
etetgetünk téged;
Egész nap beczézgetünk,
elviszünk legelni:
Úgy szeretünk, hogy veled
be se tudunk telni!
Gímszarvas meg őzike, megállnak a réten,
Kémlelődve néznek szét a dombos vidéken...
Ha kiülök a kőpadra,
madár száll az ágra:
S amíg dalol, rágondolok...
- Csip, csip, csip, kis madarak:
Itt a búza, itt a mag!
Tarkabőrű király-tigris szeme vérben forog,
Éles fogát csattogtatja és rémesen morog;
Préda után járkál mindig s vele jár a halál...
- Uczczu, rajta, ki fogja meg?
Én fogom meg, én!
Hajszolják a kis pillangót
azon melegén.
No, még ennél furcsább dolgot
nem láttam életemben:
Azt se tudom, hová legyek
szörnyű nagy nevettemben!
Röf-röf, én a szakács vagyok,
sok a dolgom sietek:
Lepényt sütök, rá se' érek
beszélgetni véletek.
Milyen szépen megfér együtt
ez a három jó barát:
Kis Juliska az ölében
beczézgeti a cziczát...
Nincsen olyan fényes dolga
senkinek, mint én nekem:
Egész nap a birkáimat
vezetem, legeltetem...
Három picziny arany-hal
úszkál az üvegben:
De jó dolguk van nekik
ebben a melegben!
Tarka-barka papagály,
Büszke, mint a kis király;
Jár a szája, csak hadar,
Azt se tudja, mit akar;
Egy-két szót, ha bemagol...
A kis kanári száraz ágra hág,
Kis fészke neki az egész világ:
Abban dalolgat s ha dalolni kezd,
Köröskörül nem hallasz semmi neszt;
Mert olyan édesen dalol szegény...