Zigány Árpád versei az állatokrólköltő, író, újságíró és műfordító |
Két galambom van én nékem
mind a kettőt szeretem,
Az ölemben hordozgatom
és a számból etetem.
Messze Afrikában,
a hol a nap éget,
S nagyon átheviti
a köves vidéket;
A forró homokban
nem tud ló járni,
Más teherhordozót
kellett hát találni.
Kis nyulacskák a ketreczben
jaj, de vígan élnek:
Egész nap csak esznek-isznak,
játszanak, henyélnek.
Jaj, de szörnyű lárma ez,
tépi a fülem:
Szinte kábulok bele,
szédül a fejem...
Kis egérke vigan tánczolt,
mulatott a szobában:
De hirtelen furcsa vendég
jött, még furcsább ruhában.
A nagy országutat
a ló addig rójja,
Míg egyszer leesik
az egyik patkója;
Akkor a kovácshoz
vezetik a lovat...
Jó állat a tehén, édes a teje.
Szopós kis fiának borjú a neve;
Ha már nagyobbra nőtt, majd tinónak hivják
Szekérbe, igába, eke elé fogják.
Kis gyerekek, valamit
kérdezek most tőletek:
Vigyázzatok, hogy aztán
okosan feleljetek.
- Jó-e, mond' a sárgarépa?... adj belőle kis majom!
- Van eszembe! - dehogy adok! Úgyis elég a bajom!
Láttál-e már bősz oroszlánt? - Úgy-e szörnyű állat?
Bátorságra és erőre párját nem találod;
Forró, sziklás Afrikában vagyon hazája:
Ott uralkodik, mert ő az állatok királya.