 | Vörösmarty Mihály versei a hazárólmagyar költő, író, ügyvéd, a magyar romantika egyik legnagyobb alakja |
Pusztaszer a nevem, itt szerzett törvényeket Árpád
Hőseivel, s a hont biztos alapra tevé.
Hosszú életet élj, hogy elérd, amit mi reméltünk,
S ami reményünkön túl vala, érni reméld...
Égj tisztán, mint a szent oltár lángja hazádért,
Küzdj fel az érdemnek sziklatetője felé...
Nőtelen országnak méltán mondhatni hazánkat,
Mert szívben s szóval hölgyei nem magyarok.
Még egyszer te nekünk nem kellesz, nagy nevü író,
Nem vagy az isteneké, nem vagy az embereké...
Mert szép vagy, kellemid
Varázsát bámulom;
Mert jó vagy, tisztelet
Díjával áldozom...
"Férfiak!" így szólott Pannon vészistene hajdan,
"Boldog földet adok, víjatok érte, ha kell."
S víttanak elszántan nagy bátor nemzetek érte...
Külföld halma födend, leütöttet nem honi harcban,
Sírba rokon könytől megsiratatlan esőt;
Hintse el, aki letesz nyugalomra, a szánakozó kéz...
Alkudtál s mondtad: "nem kell, amit ti szerettek,
Vagy nem kell úgy, mint élni, szeretni szokás;
Munkabiró lelket kívánok, félni tudatlant,
S félni merőt: amint a haza jobb ügye hí.
Nevet kerestek jó ügynek baráti?
Van név: az egy, az osztatlan Haza.
Ezzel betelnek szív és ész határi;
Ki hallott ennél szebbet valaha?