 | Vörösmarty Mihály gyászoló verseimagyar költő, író, ügyvéd, a magyar romantika egyik legnagyobb alakja |
1
Mely nevetés ez alant? mi öröm van a síri világban?
A komor árnyak közt Megyeri szelleme jár.
A Duna habjainál ki van itt a kisded üregben
Pusztán, s omladozó hamvai jeltelenűl?
Elszáradt a rózsafa,
Fátyolkendő függ rajta,
Hej baj, hej baj!
Nem leszek én víg soha.
E koszorút gyászemlékűl keseredve akasztom
Annak, kit szereték, mennyei képe fölé.
Feléd borongnak, bús temető, komor
S vad képzetekben éji keserveim;
Feléd, hol elhúnyt jó atyámat
Sír födi, és füzeid takarják.
Kisfaludyt ne keresd e keskeny sírban, o honfi!
S a rövid élet után holtnak örökre ne véld...
Itt nyugszik Haspók, s örömest, ha zabálni lehetne;
Testét egy buzatár potrohos öble fedi.
Férj s atya nyúgoszik itt; özvegy s négy árva keserve
Tette beszédessé rajta e néma követ...
Szerencsétlen, igen szerencsétlen
Gyermek, mint keseregjem halálodat?
Kétes uton jártál, kevesektől értve, s ha célod
Nagy vala, elfedezé azt kor előtti halál.