 | Vörösmarty Mihály gyászoló verseimagyar költő, író, ügyvéd, a magyar romantika egyik legnagyobb alakja |
Férj s atya nyúgoszik itt; özvegy s négy árva keserve
Tette beszédessé rajta e néma követ...
Lányka! miért ez elázott arc, e harmatozó szem?
Mért e fájdalom? e szív dobogása kiért?
Kisfaludyt ne keresd e keskeny sírban, o honfi!
S a rövid élet után holtnak örökre ne véld...
E koszorút gyászemlékűl keseredve akasztom
Annak, kit szereték, mennyei képe fölé.
Itt nyugszik Haspók, s örömest, ha zabálni lehetne;
Testét egy buzatár potrohos öble fedi.
1
Itt nyugszik Cseri Pál, szent szerzet tagja az úrban:
Benne, mig éle, az úr lel vala megnyugovást.
A Duna habjainál ki van itt a kisded üregben
Pusztán, s omladozó hamvai jeltelenűl?
Egy jámbor remetét lelsz e kis üregbe letéve,
Kit szent gondjai közt csendesen ére halál.
1
Mely nevetés ez alant? mi öröm van a síri világban?
A komor árnyak közt Megyeri szelleme jár.
Kétes uton jártál, kevesektől értve, s ha célod
Nagy vala, elfedezé azt kor előtti halál.