 | Vörösmarty Mihálymagyar költő, író, ügyvéd, a magyar romantika egyik legnagyobb alakja |
Rád nézek, mert szeretlek,
Rád nézek, mert gyülölsz;
Míg bájaid veszélyes
Dacával meg nem ölsz.
Mulnak az esztendők szomorú folyamattal azonban,
Még nyög az emberi nem élete terhe alatt.
Kis lány, nagy lány,
Mit ér; ha hamis?
Fölebb is, alább is,
A szomszédban is.
A sok leány között
Egy kettő ha van is,
Hazudtatok nekem,
Hogy a lány mind hamis.
Jó istenem volt és szép angyalom.
Amannak bíztam égi bő kegyében,
Emennek éltem földi kellemében,
S futott előlem minden fájdalom.
Hazudság, amit írtam
Lánykák szerelmiről:
Ők engem nem szeretnek,
Nem egy a száz közől.
Zár-lakot óhajtál? a lány szive zár-lak; apácák
Benne az érzelmek s szűz fejedelmök erény.
Súgóból Sikináv kritikus lőn. Annak előtte
Hallgatták, és most nincs ki ügyelne reá.
1
Kezdj buzgón, s már sokra menél: halad, aki megindúlt
Míg porban fetreng a henye, gyáva erő.
Gázoltál szent hamvain a nemes éltü VIRÁGNAK,
S nagy szavait törpén, törpe, hazudtad elénk.
1
Mint urat és szolgát egyiránt beköp a csunya légyfi,
Úgy te határ nélkül fösteted emberidet.
Engem is, oh gyávát! le tudál festetni, s azóta
Képem, a kárhozatos máz, hazajárva ijeszt.