 | Vitkovics Mihálymagyarországi szerb költő és műfordító |
Rakva vagyon könyved tövisekkel, rakva virággal.
Rózsa tehát? - Ó nem: mert örök életet él.
Vitkovics Mihály végső kívánása
Szent Haza! Míg éltem, neked éltem. Holtom után is
Hogy neked élhessek, versim örökbe adom.
Miképpen őzek a friss
Folyót, szagos virágot
A méhek, úgy szeretni
Megszoktam a vidító
Bort, s véle a szerelmes
Dalt, dallal a te csókod,
Cencim, kedves leányzó!
Egy gazdag, de bohó úrnak fényes neve napján
Tisztei elmentek hallani déli misét.
Pirongatol, édesanyám,
Mért néznek a legények rám:
Azért néznek, mert szemük van,
Szép a legény, ha csintalan.
Mostani században ki nem ösmér két anyavárost
Híriben? Egyik Bécs, másika Moszkva nevű.
A szerelem, Lidikém, ollyan, mint reggel az árnyék:
Mindég kisebb lesz, s végre kitűnni szokott.
Könyvem igen becsülöd, látom, mert ujdonan uj még,
S könyvtárodba csukod, Pontyi, be a por elől.