 | Tóth Kálmán versei a kihűlt szerelemrőlköltő, dráma- és újságíró és politikus |
Feledsz, feledsz, elfeledsz már,
Nem is gondolsz én reám;
Kivetettél a szivedből,
S azt hiszed: hogy méltán.
Lemondani, lemondani,
Könnyü nektek ezt mondani;
Oh az nagyon könnyü lehet;
Igy beszélni, szólni nektek,
De az én sok búm, könyeim
Boldogságot követelnek.
Földindulás mindenfelé...
Hova fussak? merrefelé?
Hova menjek? merre fussak?
Oh e falak összezúznak!
Benyujtottam a kalapom
Egy kis lánynak az ablakon...
S a mikor kiadta,
Bokréta volt rajta,
Csak az a kár benne,
Hogy bánatot hajta.