 | Tompa Mihálya népi-nemzeti irodalmi irányzat egyik legjelentősebb költője és református lelkész |
Hernyó voltál, pille lettél,
Idres, bodros, elkap a szél!
Aki meglát, mosolyog:
Húgom-asszony mi dolog...?!
Ősszel születtem én, tavasz leend,
Mikor reám esteledik!
Sárgult falomb állott bölcsőm felett,
Koporsóm majd rózsák fedik!
Jó reggelt, sürgő hangyanép!
Korán munkához láttatok...
Henyélő nincs közöttetek;
Nálunk nem így van a dolog!
Némuljatok meg kishitűek,
Baljóslatok gyász varjai!
Kik e hazának rosz jövendőt
Szerettetek csak jóslani,
Hol láttátok, hogy este légyen,
Ha még csak a dél közeleg?
Ki megnyitod kelyhed mosolygva, kéken:
Légy üdvöz, üdvöz, kedves ibolya!
A szép tavasznak első mosolya,
Oh légy, a hű emlékezet nevében!
Piros rózsát szakasztottam,
Szép szeretőt választottam,
Piros rózsám hamar elhervadott,
Szép szeretőm jaj elhagyott!
Meghozta gyümölcsét
Zöld ágam; az ágnak alatta,
A hontalan útast
Kért nyúgalom árnya fogadta,
S a vész idején menekülve alám:
Rá védve borúlt leveles koronám!
'Honnan, honnan, fáradt öreg?
Vállad nehéz ásót emel;
Mely fényes lőn a munka közt
De törve csorba élivel.'...
Sűrű bokor zöld lombja közt
Fészket rakott egy pár madár;
A fészek im megnépesül...
Benn pelyhesek sipegve már.
Mintha volna a liget könyűje,
Tiszta gyönggyel ömlik a patak;
Partjain az ifju nefelejcsek
Bokrosával felvirítanak.
Tünődve állok én
Az est sugárinál,
Midőn a nap sötét
Hegyek mögé leszáll...
Pihenj, fiam! nem áll ugyan
Kevély márvány álmad felett;
De bús anyád, fájdalmival,
Sirodnak élő szobra lett.
Mért tűnsz elém, szelíd emlékezet!
A boldog mult mosolygó képivel?
A lányka, kis kezére
Hajtván le bús fejét:
Homályos mécsvilágnál,
Virasztá éjjelét.
Ifjú éltem egyetlen kincseűl
Egy tisztakeblü lánykát ösmerek,
Ah, mért körében minden oly hideg!