Taksonyi Józsefköltő és tanár |
Tavaszról álmodom, fényes napsugárról,
A dicső szabadság fölkelt hajnaláról.
Márczius 15! üdvözöllek téged,
Dicső szép múltadba lelkem is betéved.
Költők agg fejedelme,
Kit úgy fennhord a hir,
Mi az, mi téged olykor
Oly méla búra bir?
Taszítsatok el, üldözzetek el,
Fegyvertek rólam tompán visszahull;
Az élet harczán edzve már erőm,
Támadjon rám a sors bármily vadul.
Ismertem én egy szép kis lányt,
Dala hangzott útcza hosszat,
Víg volt, mint a madár, amely
Ágról-ágra ugrándozhat.
Valamikor, hogyha kedvem kiáradt:
Százas bankót dobáltam a cigánynak.
Hidegre vált az idő hirtelen:
Nem fáztok-e, Piroska, gyermekem,
Magduska, gyermekem?
Temetés lesz, komor, gyászos;
A koporsó vadvirágos.
A koporsó szivem; benne
Halott szivem nagy szerelme.
Októberi sötét napok,
Sötétségtek most még nagyobb.
Vér tölti el a kebleket,
Osztrák vágott rajtunk sebet.
Októberi sötét napok,
Sötétségtek most még nagyobb!