Sükei Károlyköltő, újságíró, műfordító, a márciusi ifjak egyike |
Mit az emlékezet
Kincseül bir szivem:
Egy nagy drága gyémánt,
'S egy parányi gyöngyszem.
Kivirult a' napsugáron
Ifju-zölden a' haraszt...
Szeretek én, mint a' szikla,
Megszilárdult nyugalomban,
Fényben, villámos felhőben
Magam állni a' világban.
Mint a' földnek sohajtása,
Száll a' felhő, száll az égre.
Midőn reád emlékezem,
Elfelejtem a' világot,
Ezt a' sötét pusztaságot, -
Midőn reád emlékezem!
Fenn a' fényes arczu hold,
Mig az ég oly rezge-kék,
Egyhanguan, csöndesen
Fordul, fordul az egen, -
Mint ezüst fonókerék.
Midőn együtt vagyunk
Nem tudunk beszélni;
Szemeinkben látjuk
Lelkeinket élni.
Elmondottam, eldaloltam
A' mit érzett kebelem,
Isten veled édes ábránd!
Isten veled szerelem!
Szelid arczczal,
A' minőt Murilló
Fest az angyaloknak, -
Lelkemnek ha megjelensz:
Ugy vagyok miként a' gyermek,
Kinek éji álmodását...
Vagyok egy halotti ének,
Mit a' sirnál énekelnek,
Hull a' búbánat dalomra,
Mint a' föld a' koporsóra.
Szivemen a' rózsa,
Szerelem rózsája;
Verőfényes kertje
Ifjuságod bája.
A' virágot, a' mit kértem,
Megtagadtad hidegen,
Ábrándjaim kinevetted:
Isten hozzád kedvesem!
Mig az élet, mint egy szép leány,
Arczait elöttem elfedi,
'S fátyolán át nyájas szemeit
Olykor titkosan reám veti:
Nem vagyok én oly boldogtalan!
Nekem nem kell a' valóság: -
Virágit ábrándjaimnak
Megöntözöm könnyeimmel,
Hogy számodra viruljanak.