Sükei Károly rövid verseiköltő, újságíró, műfordító, a márciusi ifjak egyike |
Nekem nem kell a' valóság: -
Virágit ábrándjaimnak
Megöntözöm könnyeimmel,
Hogy számodra viruljanak.
Szelid arczczal,
A' minőt Murilló
Fest az angyaloknak, -
Lelkemnek ha megjelensz:
Ugy vagyok miként a' gyermek,
Kinek éji álmodását...
Mint a' földnek sohajtása,
Száll a' felhő, száll az égre.
Szivemen a' rózsa,
Szerelem rózsája;
Verőfényes kertje
Ifjuságod bája.
A' virágot, a' mit kértem,
Megtagadtad hidegen,
Ábrándjaim kinevetted:
Isten hozzád kedvesem!
Mit az emlékezet
Kincseül bir szivem:
Egy nagy drága gyémánt,
'S egy parányi gyöngyszem.
Kivirult a' napsugáron
Ifju-zölden a' haraszt...
Szeretek én, mint a' szikla,
Megszilárdult nyugalomban,
Fényben, villámos felhőben
Magam állni a' világban.
Vagyok egy halotti ének,
Mit a' sirnál énekelnek,
Hull a' búbánat dalomra,
Mint a' föld a' koporsóra.
Elmondottam, eldaloltam
A' mit érzett kebelem,
Isten veled édes ábránd!
Isten veled szerelem!
Midőn együtt vagyunk
Nem tudunk beszélni;
Szemeinkben látjuk
Lelkeinket élni.
Midőn reád emlékezem,
Elfelejtem a' világot,
Ezt a' sötét pusztaságot, -
Midőn reád emlékezem!
Mig az élet, mint egy szép leány,
Arczait elöttem elfedi,
'S fátyolán át nyájas szemeit
Olykor titkosan reám veti:
Nem vagyok én oly boldogtalan!
Fenn a' fényes arczu hold,
Mig az ég oly rezge-kék,
Egyhanguan, csöndesen
Fordul, fordul az egen, -
Mint ezüst fonókerék.