 | Somlyó Zoltánszületési nevén Schwartz Zoltán, költő, újságíró és műfordító |
A rím, ha rossz szivek tapintják s rossz szemek:
fonák.
A kéz, ha hűs kezek szorítják össze álnokul:
kihűl.
Pince mélyén forr a must,
vígan dudorász.
Költő, fogd a kalamust,
itt az őszi láz!
Lehettem volna szép, szőkefejű
és kékszemű, szomorú ember.
Türelmes vérű, ábrándozó,
mint a nagy kékvizü tenger.
Napjaimból, mint női selymek
ráncaiból a titkos vérkeringés,
úgy dobog ki súlyosan és puhán
megkínzott szívem, e bússzálú himzés.
Keblednek titkos jáspisoszlopában
a művészet szelid galambja búg.
Egy bársonyos szavadra a kapuk
kipattannak előtted a sugárban.
Méltóságos, mint végső szavad volt,
a bánatom ünnepi ruhája.
A kétnapos őszi eső veri most
s rá bús szürke szineit szitálja.
Mély, puha álom - sárga féltés
ez a mimóza-virág!
Vasárnap reggel, tavaszi daccal
ezzel köszöntök reád...
Így nyárutón már hűvösebb az éj.
Hallgass szivedre. Szívedtől ne félj.
Az útszélen van egy kovács,
a kenyere a patkolás.
Csak patkol este-nappal,
mindig levett kalappal.
Mindent, mindent tudhattok rólam!
Nagy bűneim ólmos sötétjét...
Átkos életem hogy hajol
a sors korbácsa alatt kétrét...
Mindig féltem a szomjas toroktól.
A kábító, nehéz boroktól.
S a mélyen zengő tudós és bölcs,
titkos hatalmu doktoroktól.
A falu csöndje ott ül a szivedben
s a szobádban béke s illatos virág.
Ezüsthímü papucsban, mint egy álom,
úgy üldögélsz, ajkadon szent imák.
Van már patyolat függönyöm
és haragosvörös lámpaernyőm.
Cserépkályhám, mályvaszinű,
amelyben ég a szén bizsergőn.