Somlyó Zoltán

Somlyó Zoltán

születési nevén Schwartz Zoltán, költő, újságíró és műfordító
1882. június 22. (Alsódomboru, Horvátország) — 1937. január 7. (Újbuda)

Szerző figyelése

Falusi udvar

A tornác fehér a hő napsütéstől,
vasárnap dél van, szeplőtlen az ég.
Az eltikkadt sűrű sövénykerítés
fölött befénylik a kertes vidék.

Tovább...

00

Halálzene

Megszoktam már e kósza éccakázást,
az imbolygó sétát a köruton.
Tudom, hogy semmi, semmi jót se hozhat,
de vinni - elvisz engemet, tudom.

Tovább...

A katonadalokból

Futunk. Alattunk beszakad a hó,
a szűzfehér.
Utánunk sok-sok katona, a míg
a szem elér.

Tovább...

00

Örök vőlegények

S az ember odajut görcsös szivével,
hogy gyönyörűt álmodik minden éjjel,
ahol az ég kinyílott, oda ér el.

Tovább...

00

Ámbrafüst

Életed lelkemet úgy lengi körül,
mint kertajtót a vadszőlőinda.
Reszkető szemed úgy bámul reám,
mint a telihold bús ablakaimba.

Tovább...

00

Fáradt katona

Sorsom: te rekedt, marcona parancsnok,
ki mindig rútul bántál el velem,
elédbe állok most és szalutálok,
mert én a rendet szívből kedvelem.

Tovább...

00

Gyászdobon

Egy életről szeretnék énekelni,
egy életről megható éneket.

Tovább...

00

A kályha mellett

Mikor a szoba - hasonlatosan fáradt agyhoz,
mely kínos töprengéstől s nagy látásoktól terhes -
beárnyasul, kimélyül és halkan elsötétül,
s a négy kopár fal: négy szem, puhává, bússá verdes...

Tovább...

00

Mért engedted...

Mért engedted, hogy más szemeknek
mélyére meneküljek?
Hogy más szerelmek bíborának
hűs trónusába üljek?

Tovább...

00

Diadém

Megyek, amerre visz az út.
A friss hó, mint fehér pamut,
oly lágy, mint a mesékben.

Tovább...

00

Bágyad az arcom

Váltják egymást méla ütemben,
arcom hervatag élén:
ingerek, mosolyos, csábos zamatok:
mulassatok csak és fakuljatok! -
Vigadok ily fakulásfélén!

Tovább...

00

Kincseket hoztál

Kincseket hoztál nékem, asszonyom
a drága aranytálak roskadoznak.
Elfáradhattál. Ülj le és pihenj.
Már este van. A fények oszladoznak.

Tovább...

00

Vidéki városok vendége

Nagyságos élet, hajolj le fölém,
hogy homlokodra tapasszam az ajkam.
Mint amikor a tágszemü, szomjas bölény
megakad a vad erdei gazban.

Tovább...

00

Álmok és búk kavicsai

Magam előtt futok e júliusban,
e langyos, hangos és ledér szivén
decembereknek s hideg életemnek;
így fut a táltos, megimádott mén.

Tovább...

00

A némaság álarca alatt

Most már te: szívem szerelme, édes,
csak andalogj a téli utcán, régi múlton.
Takarjon bundád selyme s drága préme
meleg nyakadra biztatón simuljon.

Tovább...

00