 | Somlyó Zoltánszületési nevén Schwartz Zoltán, költő, újságíró és műfordító |
A jobbkezemben fut a toll,
a balban cigaretta füstöl. -
Az életemnek titkait
sosem láttam a kékes füsttől,
mit a szivemre kergetett
a hányt-vetettség nagy kazánja...
Egy nyárutói éj lehelt ki engem
e szép világba forrón, boldogan.
Oly éhes voltam, mint áradt folyam,
s tiszta, miként harmat a gabnarenden.
Ó meddig, meddig léssz velem
könnyek hajója: bánat?
- A végtelenbe mész velem! -
igy válaszol a bánat.
...Azután borgőz volt az élet!
Sok olcsó csók és sok sötét virág!
Szívemnek adtam éjjeli zenéket,
mikből kibúgtak mély litániák.
Mitől oly terhes minden ősz
s mért kábulunk el illatában?
S ha lágyan perg a sok levél,
mért látjuk, hogy ott a halál van?
Mért nem tudok úgy élni, mint a fecske:
csak szállni, szállni nyomtalan!
A szív forrong, lázad - de vár is...
Látod, hogy eljött ez a nyár is...
Hallod-e, hallod-e, kedves?
Mindenki mást-mást félt a gáztól.
Van, ki gyermekeit s nejét.
Van olyan is, ki egyszerűen
csupán a maga életét.
Amennyi kínt mi átszenvedtünk, ketten...
Ó, édesem, nézd, milyen gyönge lettem!
Nem vagy enyém, tehát nem élsz.
Nem élsz. Így hát én nem remélek.
Nem hiszem el, hogy ez az út: az útam.
Minden bozótja idegen nekem!
Valami véletlen, hogy ideborultam
s kialudt hirtelen a szövétnekem.
Ki tudja megmérni a szőlőknek borát?
Vagy ki láthat a végbe, tüskön, bokron át?
Oly piciny vagy, a zsebembe beférsz.
A vállamig is alig-alig érsz.