 | Somlyó Zoltánszületési nevén Schwartz Zoltán, költő, újságíró és műfordító |
A város csatakos. Sötét a lámpasor.
- Fiatalúr, az éjjel jól megáztál.
Nedvesen csillog pár sötét torony
s a szél a síkos háztetőkön mászkál.
Ó meddig, meddig léssz velem
könnyek hajója: bánat?
- A végtelenbe mész velem! -
igy válaszol a bánat.
Egy nyárutói éj lehelt ki engem
e szép világba forrón, boldogan.
Oly éhes voltam, mint áradt folyam,
s tiszta, miként harmat a gabnarenden.
Vakon köszönt kiélt zsebem,
szemeid zöldre festik:
csendes nagyúr, kerek arany,
vendégem léssz ma estig!
Ha már a kínok függönyét
a sors fejünk köré csavarta,
világosság lesz a sötét
és szánalom a bosszú kardja.
Itt a sötétség ideje... az árnyak
körülszaglásznak... fázom a sötéttül...
Halál? vagy élet?... - látni akarok!
a járható híd csak a fényből épül!
A költő voltam, ki megénekelt.
Kit minden kurta perced érdekelt.
Költészetem: úgy sétálok veled
a bús völgyek és bús dombok felett,
mint aki maga se tudja, kivel jár...
Dobd el a cigarettát!
most már hadd szíjja más!
Kit még meg nem ijesztett
az agyvér-tolulás;
s vérét még el nem zárta
vakolattal a mész...
Vizem, borom vagy, drága kínom!
Sebem, gyógyszerem: kokaínom!
Cseppjeidet mohón merem,
vén matróznak: te vagy a tengerem!
Mindenki mást-mást félt a gáztól.
Van, ki gyermekeit s nejét.
Van olyan is, ki egyszerűen
csupán a maga életét.
Könyvek, amiket sosem olvashattam
Ó, hányszor gondolok tirátok,
minden széptől és jótól elhagyottan:
ti könyvek, miket sosem olvashattam!