Somlyó Zoltánszületési nevén Schwartz Zoltán, költő, újságíró és műfordító |
Mély, puha álom - sárga féltés
ez a mimóza-virág!
Vasárnap reggel, tavaszi daccal
ezzel köszöntök reád...
Csönd a falun. A szélbe zörg az ág,
hallgatnak az emberek s a gulyák,
sápadtan fekszik az éghajlaton
a Balaton.
Hazudj és kábíts! Kell ez nékem.
És néked is.
Már csak a hazugságtól ég a vérem.
És néked is.
Féltékeny élet a magányos élet
s mint sárga rózsa: nehéz illatú.
Bent van a nyár és démona a télnek,
akik kitűzik, önmaguktól félnek.
Esőre állott az idő -
a párnás pamlagon hevertem.
A délután
hárfáját pengette leverten.
Tűzhelyem lángja merre lobbant?
Merre kígyózott parázs-nyelve?
Hideg van ma... Minden szenem s fám
talán örökre eltüzelve...
Elloptam egy arcot valahonnan.
Honnan?... Honnan?...
Én már azt nem tudom.
A karcsú villanyláng alatt
egy keskeny havas út szalad:
fehér karod - fejemhez.
A szív forrong, lázad - de vár is...
Látod, hogy eljött ez a nyár is...
Hallod-e, hallod-e, kedves?
A rím, ha rossz szivek tapintják s rossz szemek:
fonák.
A kéz, ha hűs kezek szorítják össze álnokul:
kihűl.
Mindent, mindent tudhattok rólam!
Nagy bűneim ólmos sötétjét...
Átkos életem hogy hajol
a sors korbácsa alatt kétrét...
Ki az az úr, ki minden reggel
szemembe néz a megkopott tükörből?
S ijedten kapja el fejét,
meglátva ajkamat, mely búra görbül...
Álmomban Afrikában jártam,
szikrázó, dús mezőkön...
A fák törzséből kaucsuk ömlött
és tej zuhogott, csak szomjas szájra várt...