 | Sárosi Árpád rövid verseirendőrkapitány, költő és színműíró |
Sóhajos, álmos délutánok,
Halott, fekete éjszakák, -
Elbágyadt, meddő esőcseppek,
Koldus, didergő puszta fák,
Férges gyümölcs és tünt remények...
A páholy csupa fény volt:
Az első emelet.
Amikor az orgonafák
Szerelemről csak neked mesélnek,
Odateszem kincses-ládám
Szíved elé játékos cserének.
Szivemben: angyalok kara.
Dalol, a szerelem dala.
Sokáig vártam e csodát,
Egy élten át...
Csak ne volnál olyan dacos,
Csak több szived volna,
Egész világ rózsakertje
Mi rólunk dalolna...
Szabad voltam, mint erdők viharja.
Bátor voltam, mint kemény acél.
Szárnyaszegett madár
Az én bubánatom.
Néha ugy elmenne,
Néha ugy elszállna,
De nem birja messze
Nagy, fekete szárnya.