 | Sárosi Árpád rövid verseirendőrkapitány, költő és színműíró |
Csak ne volnál olyan dacos,
Csak több szived volna,
Egész világ rózsakertje
Mi rólunk dalolna...
Amikor az orgonafák
Szerelemről csak neked mesélnek,
Odateszem kincses-ládám
Szíved elé játékos cserének.
Szabad voltam, mint erdők viharja.
Bátor voltam, mint kemény acél.
A páholy csupa fény volt:
Az első emelet.
Szivemben: angyalok kara.
Dalol, a szerelem dala.
Sokáig vártam e csodát,
Egy élten át...
Sóhajos, álmos délutánok,
Halott, fekete éjszakák, -
Elbágyadt, meddő esőcseppek,
Koldus, didergő puszta fák,
Férges gyümölcs és tünt remények...
Szárnyaszegett madár
Az én bubánatom.
Néha ugy elmenne,
Néha ugy elszállna,
De nem birja messze
Nagy, fekete szárnya.