Sárosi Árpád versei az életrőlrendőrkapitány, költő és színműíró |
Két öreg térde már a földet éri,
Nekünk a szentet, a mindvégig drágát,
Fátylas szemével az utcánkat méri:
Minket keres, a külváros virágát.
Koldus volt. Vak, akit magukkal hoztak
A szent jászolhoz futó pásztorok.
Hitték: szeméből elszáll a sötétség,
Az égi fény, ha egyszer ráragyog.
Tinektek nyilnak a fehér kapuk
Csak ott kacag az üröm hangosan,
Ahol sok sziv fonódik egybe:
Csilingelő virágkelyhei
A szeretetmezőnek.
Dús ígéret minden ágon:
Karácsonyi mese-álom.
Reménycsengő, mind ezüst...
Fakó élet, aranyfüst.
Szabad voltam, mint erdők viharja.
Bátor voltam, mint kemény acél.
Az élet árja forr-zúg körültem,
Uj tüzek szűzi lángja hevit.
Uj dalok érce csendül csodásan,
Uj vér fesziti a föld ereit.