Samarjay Károlyjogász, ügyvéd, költő és királyi tanácsos |
Ha kék szemed ég volna, úgy
Ránéznék szüntelen,
Ha hajnal volna rózsaszád,
Fölkelnék éjfelen.
Lassan csörögve hulltak el
A sárga levelek,
A fák nagyot ásítva fel
Az égre néztenek.
Visszanézek eltűnt, kis lakodra,
Onnan jőnek e hűves szelek,
Kerted fái kékbe öltözének,
Mint az ég, oly színűk lettenek.
Az én Múzsám nem berkeken lakik,
Hanem a Tiszánál, csalit között;
Majd úgy röpül, mint álmodó madár,
Suhogva, holdas éjjel, nád fölött.
Ne gondolj énreám
Szüntelenül,
Habár szelíd szived
Értem hevül.
Balatonba hálót vetek,
De halat nem keríthetek.
Hej! ha Bandim velem volna,
Tudom, hálóm többet fogna.
Gyáva henyélőknek másoltam sok pörös aktát,
Mert másként éhség dönt vala sírba utóbb.
A' hányszor Duna hószinü jégbe takarja el arcát,
Annyiszor ott vélem látni Szilágyi hadát.
Bort tölts, babám, beteg vagyok, jaj nekem!
Meg nem fér többé bőriben a szivem,
Elaltatja talán a bor bajomat,
Rég nem ittam, hadd igyam le magamat.
Hó száll körűlem, és a szél
Sípol nagyon,
De szívem mélyiben azért
Meleg vagyon.